Kéjmámorban
gúnyosan röhögnek,
bele az arcodba,
mögötted,
s melletted …

Tesznek rá,
hogy felveszed-e?
A lényeg:
Foguk csíkjai közt,
kitüremkedő,
maró gúny,
mely nekik,
oly jól esik.

Kínlódnak Ők!
Nem tudják,
mi volt az,
mikor gyolcs
karodon fürgén
libbent,
körbe, s körbe.
Tagjaidat kirögzítve.

Fogad közé
nyelved húzva:
- „Most süvölts,
te bátor!”
- „Most mondd:
Nincs kedved élni!”
- „Most jajgasd fel
a holtakat is,
éjnek idején!”

Erő elillan,
bátorság oda,
szemed
lehunyva,
kezed
imára kulcsolod,
egy élhetőbb
valót
remélve.

Ajkad,
betömve is:
imát remeg.

Hosszú az éj,
s keservit,
csak az érti,
ki megélte
e kínokat.