Lassan emlékké fakul
minden,
mi egykor volt,
s a falu népe
gyászra össze ül.

Sír-rí a nép,
hol a vidámság?
Gyomrokba lé kerül,
s a sírás,
métellyé merül.

Visít,
kínt remélve,
átkozott lélek ...

Hol a virág,
mit néked téptem én?

Innen,
már bevégzem ...

Néma csönd már,
mi neszként suhan
tova.