Az égen fent ragyog,
arcáról derű vigyorog.

Néha megtelik, néha elfogy,
néha vöröslő foltként ránk ragyog.

Olykor éjjelente fényével a tájra némi világot hoz,
de az új nap hajnalán útitársa
fényével vakítóan, megalkuvást nem tűrően,
beborítja az eget.