A homályban ringatózol,
néha el-elgondolkozol
az élet nagy dolgain.

Csendben elmerengve,
félhomályban feltekintve,
keresed a monitort.

Ott zajlik előtted az élet,
a virtuális lét …
melynek tengerén,
örökre elhajóztál ...

Pötyögtél a billentyűkön,
pörögtél a cseten,
néha rád szóltak,
most már sok lesz Kálmi!
Elég legyen!

De te csak ittad az élet vizét,
s hajtott ösztönöd szüntelen.
Nem hagytad annyiba,
s visszaszóltál éppen annyira,
hogy abból csak a poén lett,
s más is felnevetett.

Posztoltad a videókat, miket úgy szerettél,
sokan bólogattak, hiszen kedves emlék,
s megannyi jóindulat csengett fel bennük.

Néha kire-kire ráförmedtél igazat keresvén,
nem hagyott nyugodni a sok igaz emlék.

Sokan, sokféleképpen emlékeznek rád,
de elhinni nem akarja senki,
hogy nem vagy itt már köztünk,
s mindenki várja, mikor pityegsz vissza,
az elektromos háló,
valamely sarkából.